Parlamenti nap
2008. november 12.
Az Európai Bizottság
által megrendezésre kerülő Parlamenti napra a Batsányi János Gimnázium és
Szakközépiskola 7 tanulója nyert meghívást.
Ez az esemény közvetlenül az Európai Ifjúsági Hét után került
megrendezésre 2008. november 12-én. A rendezvényen a diákok lehetőséget kaptak
saját jövőjükkel kapcsolatos elképzeléseik és elvárásaik kinyilvánítására. Az
FSZH–Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Regionális Irodái szeptemberben és
októberben felmérést tartottak a fiatalok körében 12 témában. Ennek eredményét
a Parlamentben szakemberek, ifjúságsegítő szervezetek képviselői és egyéb
állami, önkormányzati döntéshozók vitatták meg a fiatalok jelenlétében.
A rendezvény Rauh Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár
köszöntőjével kezdődött, majd Ruska Mónika és Pillók Péter szociológus
ismertette a 12 kérdésre adott válaszokat. A felmérésből kitűnik, hogy a
fiatalok a legnagyobb nehézségnek a családalapítást, a munkavállalást és az
önállósodást tartják, túlnyomó részük pedig elsősorban önmagától és szüleitől
várja a kihívásokra adott megoldásokat. Az eredmény ismertetése után
felszólalhatott Katona Nóra szegedi diákpolgármester, Rauch Anna és Dózsa
Gergely ifjúságsegítők, akik prezentációikkal és észrevételeikkel színesítették
a programot. A nap záró részében politikusok reagáltak a felvetett problémákra,
majd a hallgatóság fiatal tagjai is felszólalhattak és kérdéseket intézhettek a
döntéshozók számára.
Összességében a diákok legfontosabb kérései a mindenkori
kormány felé, hogy egyenrangú felekként tekintsék őket a rájuk vonatkozó
döntések meghozatalában, és hogy a problémák megoldásában is szerephez
jussanak, továbbá a Parlament támogassa és fejlessze az ifjúsági ügyeket.
Hlavács László, Váradi Krisztián és Dittrich Dóra
diákok
|
Fotók: Szabó Adrienn |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|