Tanulmányút az Isonzónál

2008. október 23-26.

Csongrád megye történelem szakos pedagógusai az első világháború nagy hadszíntereire látogattak Szlovéniában és Olaszország keleti szegletében. A Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolát Domokos Katalin, Hattayer Róbert, Postáné Pető Györgyi és Széll Gábor tanárok képviselték a tanulmányúton.

A pedagógusok a helyszínen ismerkedhettek meg az Isonzó folyó menti, valamint a Doberdó környéki harcok helyszíneivel, és bejárták azokat a csatatereket, ahol az első világháború éveiben a magyar katonák álltak fegyverben és vitéz módon harcolva tartották távol Magyarországtól az olasz ármádiát.

Az első világháború magyar szempontból egyik legjelentősebb hadszínterének az olasz front számított. Olaszország 1915. május 25-én, majd tíz hónappal az első világháború megkezdése után felrúgta a korábbi szövetséget, megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát, és a határ közelébe, az Isonzó-folyó környékére vezényelte hadseregének több mint felét. Az elkövetkező 28 hónapon keresztül 11 offenzívában támadott. Az olasz hadvezetés – kihasználva azt, hogy a Monarchia főerőit az orosz front kötötte le – harc nélkül már a háború második napján elfoglalta a térség központját, Kobaridot. A „hegyi vadászok” egy héttel később már a határt jelentő Krn-hegy nyugati hegygerincein is diadalmaskodtak a magyar védelem felett, és június 16-án elfoglalták a hegycsúcsot. Az alacsonyabb csúcsokon a Sleme hegységtől Mrzli vrh-ig azonban már nem jártak sikerrel, és június első négy napjában jelentős veszteségeket szenvedtek el. A Mrzli hegyet szegedi és Szeged környéki magyar katonák védték, akik a 46. honvéd gyalogezred 3. zászlóaljának tagjaiként vitézségükkel beírták magukat a magyar hadtörténet legfényesebb lapjainak egyikére.

A történelem szakos tanárok Dr. Négyesi Lajosnak, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetőjének, valamint Rózsafi János csatatérkutatónak a vezetésével ismerkedhettek meg az eseményekkel, emlékekkel. A Doberdó vidékét az olaszok Zona Sacra-ként tisztelik az itt elszenvedett elképesztő véráldozat tiszteletének jeleként. A helyszínen a 90 esztendővel ezelőtti harcok számos emléke megtalálható. Mind az olasz, mind az osztrák-magyar hadsereg által a sziklába vájt kavernák és az azóta befüvesedett lövészárkok az állóháború tipikus ismertető jegyei. Rózsafi János, aki könyvet írt az itteni harcokról rendkívül szuggesztív módon ismertette meg a résztvevőkkel a szegedi múzeumban található eperfa történetét, valamint azt, amikor a monarchia katonái először vetettek be mérges gázt az olasz hadsereggel szemben.

Az Isonzó egyedülállóan szép folyója Európának, jellegzetessége a smaragdzöld színe, amelyet az itteni csatákban nem egyszer festett pirosra az itt harcoló katonák vére. A civil kezdeményezésre létrejött kobaridi múzeum őrzi legteljesebb formában az itteni harcok tárgyi emlékeit. A budapesti hadtörténeti intézettel is kiváló kapcsolatot ápoló intézmény igazgatója fogadta a csoportot és elmondta, hogy a jövőben több magyar látogatóra – diákokra, tanárokra és érdeklődőre – számít. Az ő elmondásából tudhattuk meg, hogy az 1993-ban az év múzeumának választott intézmény most fogadott először magyar tanárcsoportot.

A múzeum beltéri kiállításait a szabadtéri múzeum, a Mrzli vrh egykori hadszíntereinek megtekintése követte. Mintegy ezer méteres szintkülönbséget leküzdve jutottunk fel a Dindorfer Miksa alezredesről elnevezett kavernáig, amelyben az itt harcoló szegedi honvédek kápolnája kapott helyet. A kaverna külső falán magyar nyelven is olvasható emléktábla állít emléket hősinknek. A tábla aljára elhelyeztük a megye koszorúját. A Mrzli vrh a magyar katona helytállásának egyik szimbóluma, hiszen a védők 28 hónapon át állták itt ki a legkeményebb tüzérségi tüzet, majd az ezt követő rohamokat is. A hegy alatt húzódó „Halál völgyében” 30.000 olasz lelte halálát. A magyar áldozatok egyik temetőjét ugyan a hatvanas évek útépítése nagy valószínűséggel tönkretette, de a Javorca hegyen, az egykori katonai kórház mellett álló magyar kápolna a mai napig őrzi a szegediek neveit. Az itteni borzalmak mementói az elrozsdásodott az olasz és monarchiabeli katonák által kifeszített szögesdrótok, az egykori lövészárkok, a töltényhüvelyek, valamint a repeszek milliói, amelyek helyenként néhány centiméterre egymástól találhatóak meg. A tanulmányút során nagy sikerrel használhattuk Négyesi Lajosnak az elmúlt esztendőben a megyei közgyűlés támogatásával megjelent művét, a „Szegedi 46-os bakák a tolmeini hídfőben” címűt, amely az első magyar csatatér útikönyvnek tekinthető.

Az itt eltöltött két nap hasznosan, eseménydúsan és fárasztóan telt. Közel húsz kilométert gyalogoltunk a sziklás-hegyes terepen. Kísérőink más megvilágításba helyezték a magyar katonát, annak hősiességét. Elődeink ugyanis olyan terepen állták meg a helyüket, amely a mai fogalmaink szerint is elképesztő. Az első világháború befejezésének közelgő 90. évfordulójáról megemlékeztünk dicső halottaink egyik temetőjénél is. A Bovec közelében festői közegben fekvő temetőben 550 egykori monarchiabeli katona alussza örök álmát. Arra, hogy közülük ki volt a magyar, csak a hadilevéltárak adataiból következtethetünk, mivel a Tito korszak partizán-kultuszával nem fért össze az ősök dicsősége. A temetőt elhanyagolták, a névtáblákat letépték, a temetőt sűrű növényzet lepte el. A kilencvenes évek közepén az itt megnőtt erdőt kiirtották, a szétporladt fejfákat újakkal pótolták. Itt már látható egy reménysugár, hogy a magyar katona emléke nem merül feledésbe. Igen sok magyarországi koszorú látható itt. Az egykori ellenség, az olaszok sírjai ma már üresek. Az olasz állam 1938-ban a térségben elhalt sok tízezer katonáját Kobaridba szállíttatta.

Az Isonzó vidéke vérrel szerzett és megtartott földje volt az itt harcoló magyar katonáknak. Az olasz haderő ugyan a hatodik csatában érte el első nagyobb sikerét, amikor elfoglalta Goriciát, és 1917 nyarának végén a 11. csatában sikerült neki átlépnie a folyót is, de ezen a csatatéren a végső győzelem nem az övék lett. Az osztrák-magyar hadvezetés válasza 1917 októberében érkezett meg. A nyugati frontról átvezényelt német egységekkel megerősödve a 1917. október 24-én kezdődött 12. isonzói csatában szétverték az olasz alakulatokat, amelyek egészen a Piave folyóig menekültek.

(www.csongrad-megye.hu)

Fotók: Domokos Katalin, Széll Gábor

Vissza a főoldalra