Zomborban
járt a batsányisok Tűzmadara
2012. október 5.
A Tűzmadár, kinek apja a szabadság, anyja a boldogság volt,
amerre szállt, felszakadoztak az álomnehéz felhők, kisütött a nap, szivárvány
tündökölt az égen, a szenvedők kínja megenyhült és az elnyomottak
kiegyenesítették gerincüket… A Tűzmadár 1849. október 6-án, az aradi vértanúk
kivégzésének napján azonban lehullott és meghalt.
A Batsányi
János Gimnázium és Szakközépiskola diákjai évek óta részt vesznek az október
5-én rendezett zombori kegyeleti napon, amelynek keretében a vajdasági magyar
szervezetek és az anyaország képviselői emlékeznek meg az 1848/49-es
eseményekről. A hagyományoknak megfelelően koszorúztunk és fejet hajtottunk a zombori Szent Rókus köztemetőben az
1848/49-es emlékobeliszknél, az első világháborús honvédsíroknál, majd a
Temetetlen Halottak emlékfalánál, este pedig a Magyar Polgári Kaszinó udvarán
Zombor szülötte, Schweidel József honvédtábornok és az ’56-osok emléktáblája
előtt.
Az idei év azért volt
különleges, mert a Kaszinóban rendezett ünnepi műsort hosszú előkészületek után
a Batsányi-gimnázium diákjai adhatták elő. A
Tűzmadár: 1848/49 históriája öt képben című műsorban Ady Endre, Petőfi
Sándor, Reményik Sándor és Wass Albert műveiből és megzenésített verseiből
válogattunk Berczeli Alex, Horváth Ádám (12.B), Cseri Gitta, Nagyistók Edit (
A gimnázium
képviseletében Losoncziné Szentandrási Erzsébet, az iskola nyugalmazott tanára,
Kiss Attila, a Csongrádi Oktatási Központ igazgatója és Széll Gábor, a
történelem munkaközösség vezetője utazott Zomborba, de a küldöttség ezúttal
kiegészült Gavlik Istvánnal, a Kossuth Szövetség elnökével, aki szintén
megtisztelte jelenlétével a délvidéki megemlékezést. Az ünnepi műsort követően
Losoncziné Szentandrási Erzsébet és Dr. Karcher Erzsébet, a Magyar Polgári
Kaszinó vezetője a hosszú évek óta tartó együttműködés zálogaként a magyar
hagyományok ápolására emlékeztető szalagot tűzött a kaszinó, illetve a gimnázium
zászlajára.
– Számomra
nagyon meglepő volt, hogy mennyire büszkék a magyarok a származásukra. Minden
pillanatban látszott, hogy készültek az érkezésünkre és nagy vendégszeretettel
fogadtak bennünket – mesélt Keresztes-Nagy Kinga az első benyomásokról. –
Megtapasztalhattam azt is, hogy sok itthoni megemlékezéssel szemben határon túl
ha csendesen is, de sokkal
tisztelettudóbban idézik fel a közös múltat. Sokkal inkább érzik és élik azt a
magyarságtudatot, ami nekünk természetes, és talán éppen ezért nem figyelünk
fel rá. Meglepődve hallottam, hogy a Himnusz akkordjainak felcsendülése előtt
néhányan az iskolazászlót nézve meghatódva suttogták: „Milyen szép!”. Ez az
ünnepség nemcsak arról szólt, hogy meg kell emlékeznünk a szabadságharc
áldozatairól, hanem arról is, hogy közös történelmi emlékeink összekötnek
bennünket, éljünk a határnak bármelyik oldalán – foglalta össze a tanulságokat
Berczeli Alex.
– Azt hiszem,
az volt a legnagyobb élmény, hogy olyan emberek előtt mutathattuk be az
emlékműsort, akik igazán tudják, hogy mit jelent magyarnak lenni. Megdöbbentő
volt látni, hogy mennyien gyűltek össze nemcsak azért, hogy tiszteletüket
fejezzék ki az aradi vértanúk emléke
előtt, hanem azért is, hogy megmutathassák: egy idegen országban is meg lehet
maradni magyarnak – mesélt érzéseiről Horváth Ádám. – Óriási élmény volt látni,
hogy a délvidéki magyarok mennyire ragaszkodnak a magyarságukhoz. A
legfelemelőbb pillanatnak azt tartom, amikor a Himnuszt mindenki közösen és
büszkén énekelte, és ezt senki sem érezte tehernek vagy kötelező színpadi
kelléknek. Sok nézőt láttunk sírni az előadás alatt, ami nagyon megrázó volt
számunkra is. Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen sokat jelenthet egy ilyen
élő kapcsolat magyar és magyar ember között a trianoni határ két oldalán –
vallott tapasztalatairól Boldizsár Kitti. – Megható, ahogy a megemlékezés
alatt, a temetői koszorúzásnál könny gyűlt az emberek szemébe. A fájdalom, az
emlékek és az élet kovácsolta emberi arcok feledhetetlen képet hagytak
mindannyiunk lelkében. Én csak kívánni tudom minél több embernek, hogy éljen át
egy ilyen testvérvárosi látogatást. Úgy gondolom, hogy ennek köszönhetően
átértékelünk, helyre teszünk magunkban néhány dolgot. Örülök, hogy részese
lehettem ennek az élménynek – emlékezett vissza az út legmeghatóbb pillanataira
Nagyistók Edit.
Berczeli Alex
Fotók:
Boldizsár Kitti, Keresztes-Nagy Kinga