Különdíj a Mindszenty Emlékév alkalmából
2012. december 1.
Mindszenty József születésének 120.
évfordulója alkalmából a 2012. esztendőt az Ifjúsági Kereszténydemokrata
Szövetség és a Székely–Hargita Alapítvány Mindszenty Emlékévvé nyilvánította. Mivel
Mindszenty neve összeforrt az 1956-os forradalommal, munkássága előtt
tisztelegve rendezték meg azt az országos irodalmi pályázatot, amelynek témája
az 1956-os forradalom volt. A pályázatot három kategóriában hirdették meg: Kitartás
és hazaszeretet; Szabadság és diktatúra; Mindszenty életének üzenete a
számomra.
A Mi az igazság? című
versemet, amely a forradalom megítélésének sokrétűségét igyekszik bemutatni, a
második kategóriában küldtem be; hosszabb elemzését az olvasókra bízom. A 2012.
december 1-jén Budapesten megrendezett díjátadó ünnepségen különdíjat nyertem a
művemmel. A rendezvényen az irodalmi pályázat díjazottjait a Nemzeti Múzeum
munkatársa méltatta és minden pályázót külön egy-egy jó tanáccsal látott el. Felkészítő
tanárom Széll Gábor volt.
Mindszenty József (1892–1975)
esztergomi érsek és bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása az utókortól a
„nemzet lelkiismerete” jelzőt kapta. Újító törekvései és ellenállása miatt 1948.
december 26-án letartóztatták, majd a népbíróság életfogytiglani
szabadságvesztésre ítélte. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, de
közellenséggé nyilvánították. 1971-ben hosszú üldöztetés után elhagyta a
hazáját. 1975-ben halt meg Bécsben, hamvait 1991-ben hozták haza.
Berczeli Alex: Mi az igazság?
Ködbe veszik már, kevesen vannak,
Kik emlékeznének arra a napra,
Amikor idegen alakok kovácsolódtak
Össze egy hullámmá, a népek hullámává,
S ez a hullám nekilódult, felkorbácsolódott,
Zúgásában elvek, vágyak hallatszódtak vissza.
Vonult a tömeg a pesti utcán lassan,
Hangosan kiáltozva végzetes szavakat.
Majd egy-egy tüzesebb szívből
Fölcsaptak a lángok, fegyvereket szültek.
Elszabadultak az indulatok, ropogott a rádió,
Majd dőlt a szobor és porában
Szürke tankok nyomultak.
Repültek a koktélok, robbantak a házak,
Egy gyerek fegyvert fogott, ki mellett
Még ott hevert összetört játéka.
Vele fiatal gépkatona ült szemben
A löveg sötét túloldalán.
Mindketten egy parancsot követtek,
Egyikük a szívét, másikuk a felettesét.
A vér szagára megőrült a nép,
Békés tüntetésből lett ocsmány csőcselék.
Embereket húztak fel villanypóznákra,
S ártatlanokat vittek le sötét pincébe,
Vallatás céljából, keresve az „elemeket”.
Ugyan ki áll a lavina elé, mikor már
Megindult lefelé a sima hegyoldalon?
Ködbe veszik már, kevesen vannak,
Kik emlékeznének: Mi az igazság?
Csak ők tudják, kik túlélték,
Hogyan kovácsolódtak össze idegen alakok
Jelszavakat, elveket kiáltva az utcán,
És mindez hogyan fulladt véres forradalomba.
